EGY ÚJ FESTŐKOLLEKTÍV TAGJAI OSZTOK MEG MOTIVÁCIÓKAT ÉS ELKÖTELEZETTSÉGÜK TERÜKET.
HERmetika a A Studio négy festőből álló csoport: Sinéad Aldridge, Patricia Doherty, Mary Theresa Keown és Louise Wallace. Mindannyian Írországban képezték ki magukat, ahol jelenleg élnek és dolgoznak, kivéve Aldridge-et, aki jelenleg Berlinben él. A csoport 2022-ben online jött össze, és havi Zoom találkozók sorozatába kezdett. Céljuk az volt, hogy megosszák a stúdió gyakorlat csúcsait és mélypontjait, végigvigyék a folyamatban lévő munkákat, és megpróbáljanak megoldást találni.
Ez a havi „mutasd és meséld” megbeszélés eredményeként egy folyamatos párbeszéd alakult ki, amely egy festő műteremben eltöltött, meglehetősen magányos életének gondjait boncolgatja. Ez egy beszélgetés pont nélkül. A négy művész elvtársi barátságot és támogatást talált tapasztalataik megosztásában a stúdión belül és kívül egyaránt. Ily módon a HERmetics csoport modellezi azt a történelmi kényszert, hogy a női művészek keressék egymást és segítsék egymást. Az ilyen együttműködési projekteknek széles művészettörténeti elsőbbsége van, valamint konkrét példák az ír művészettörténetben.
Az Ír Nemzeti Galériában (19. július 2018. – 3. március 2019.) megrendezett „[Láthatóan: ír női művészek az archívumból” című kiállítás a kortársak támogatására összpontosított, mint a női művészeti alkotás egyik módja. Az egyik kurátor, Emma O'Toole kiemelte a „befolyási hálózatok… (megosztási) művészeti ötletek és gyakorlatok” kialakításának fontosságát.1 A hálózatok stabilitást, közösséget és lehetőségeket hoznak létre ott, ahol egyébként instabilitás, elszigeteltség és pangás alakulhat ki. Ahogy Rebecca Fortnum megjegyzi: „A gyakran elszigetelt nők számára kulcsfontosságú az a vágy, hogy kapcsolatot alakítsanak ki más nőkkel, hogy „engedélyt” adjanak nekik a gyakorlásra.2
A HERmetics csoport 5. október 26. és 2023. között rendezte meg első kiállítását a belfasti Queen Street Studiosban. A „rendetlen üzlet” elnevezésű kiállítás a festék, mint médium fizikai, tartós feltárására összpontosított. A festészet valóban zűrzavaros üzlet. A festék csúszós és nehezen irányítható. Mindenre rákerül – ruhákra, bőrre, hajra. A stúdióban nehéz lehet megtalálni az utat a káoszban. A csoport online havi találkozói sok szempontból a káosz értelmezésének egyik módja. Különálló műtermeikben a művészek bizonytalan egyensúlyozást folytatnak. Az ötletek és a színek egymásra halmozódnak minden kompozícióban. A festék megmozdul, a képek megjelennek és eltűnnek, az alakzatok összeomlanak, és rögtönzött mozdulatok sorozatával újjáépülnek. A cél az, hogy a végső kompozíciót valahogy nyitva hagyjuk, miközben a műalkotás lehetőségét megtartjuk.
Aldridge, Doherty, Keown és Wallace a térrel és a vele való megtestesült kapcsolattal foglalkozik. Ebben az esetben a tér lehet topográfiai, és mind a négy művész munkáiban utalások találhatók egy különösen ír tájra. Mindannyian elismerik a hely fontosságát gyakorlatukban, és osztják az észak-írországi történelem és annak a földre gyakorolt hatásának megértését.
A csoport a festészet terével is foglalkozik: a mozgó színek tapintható terepe a médiumnak való átadásban. Ebben az absztrakciós térben előfordulhatnak utalások zenére, költészetre, mitológiára, művészettörténetre vagy karikatúrára. Az értelem és a nem-érzék (a tudatos és a tudattalan) közötti apály és dagály életben és ragadósan tartja a felszínt.
E festők számára egy harmadik tér forog kockán: az a tér, amelyet a festészet elfoglal a művészettörténeten belül. Műveik interpellációként működnek egy hosszú és bonyolult történetben, miközben problematizálják a festő testét körülvevő feltevéseket. A feminista művészettörténész, Griselda Pollock a következőképpen foglalja össze a problémát: „[A nők] festeni akarnak, ez egy olyan vágy, amely éppúgy jogot akar élvezni, hogy a festő teste a műteremben – az alkotó én a magánszférában – lenni. hiszen arról van szó, hogy egyénileg akarjuk kifejezni a nők mégis kollektív tapasztalatait.”3
Ezeken a bonyolult diskurzusokon keresztül a HERmetics művészek elkötelezettek a különféle kihívásokkal való szembenézés iránt. Aldrige, Doherty, Keown és Wallace osztoznak abban a vágyban, hogy „a festői szakmában mélységesen nőként élni… (az) a diszciplína kritikus értékrendszerének megváltozásához vezethet”.4
A HERmetics in the Studio négy festőből álló csoport: Sinéad Aldridge, Patricia Doherty, Mary Theresa Keown és Louise Wallace.
@hermetika_a_stúdióban
1 Susanna Avery-Quash, „Látható: Ír női művészek az archívumból: Interjú Emma O'Toole-lal”, 19: Interdiszciplináris tanulmányok a hosszú tizenkilencedik században, 28. évi 2019. szám.
2 Rebecca Fortnum, „Poggyászvisszavétel: Néhány gondolat a feminizmusról és a festészetről”, Kortárs Festészet folyóirata, 3. kötet, 1-2. szám, 2017. április, 216. o.
3 Griselda Pollock, "Festészet, feminizmus, történelem", Visszatekintés a jövőbe: esszék a művészetről, életről és halálról (London: Routledge, 2001) 140. o.
4 Op. cit. 232. o.
