Ormston-ház
21. február 26. - április 2025
Samuel Beckett drámai monológjában, a Nem én (1972) című darabban a központi szereplő, a Száj, a nyelv, a lét és a tapasztalat határait feszegeti. Minden törékenységében és töredezettségében a Száj látszólag nem sok értelmet nyer. Mégis, szaggatott beszédében a dolgok feltárulnak, még ha nem is kommunikálják azokat; a test, az identitás és a nyelv legkülönfélébb összeomlásainak vagyunk tanúi. A Nem énben nincs feloldás – csak egy várakozás, hogy a hang tovább ismétlődni fog, még a függöny legördülése után is.
Daniel Tuomey Ormston House-beli legutóbbi egyéni kiállítása, a „Stuck, a decomposition” (Elakadva, egy bomlás) vitathatatlanul Beckett darabjának ihletését hordozza magában, nemcsak a „Not I” (Nem én) szavaknak a művész szénrajzaiban való szerepeltetésében, hanem a darab entrópiás lényegében is. Vagyis Tuomey kiállítása nagyrészt a beszéd, a tér és az énérzet szétesésének vizsgálata. Interdiszciplináris médiumok és módszertanok – az építészeti rajzoktól a balladák megidézéséig – felhasználásával Tuomey munkái dekonstruálják és rekonstruálják a teret és a hangot, újra és újra lebontva azokat.
A „Megakadva, egy bomlás” című darab egy narrátor testetlen monológját követi nyomon, aki egy grúz stílusú sorház kéményében rekedt, és megpróbálja értelmezni az örökkévalóság klausztrofób érzését. A narrátor költői kérdéseket tesz fel a közönségnek: Honnan jövünk? Hol kezdhetjük és hol végződhetünk? Hová tarthatunk, ha az utak egyre bizonytalanabb jövő felé változnak?
Tuomey munkája részben azt tükrözi, amit Franco „Bifo” Berardi a „jövő lassú eltörléseként” emleget, ahol az időt a kapitalizmus annyira leszűkítette és befolyásolta, hogy a jövőkép elképzelése mára lehetetlenné vált. Ehelyett megrekedtünk, és küzdünk az értelem megtalálásáért, vagy a reményért, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Narrátorunk emlékeztet minket arra, hogy „ez egyébként egy válság”, és bár vonzza a kiváltó ok megértése, érdekli a grúz terek árnyalt átalakulása, valamint azok a hatalmi struktúrák is, amelyek történelmileg irányították az ír nyelvhasználatot.
Bár Tuomey családi kapcsolatai Limerickkel áthatják a kiállítást, a Szerződések Városa a grúz épületek „szigorú konzerválását” is jellemzi, amelyben a fejlesztők, bérbeadók és helyi hatóságok a „örökség” felmagasztalt narratíváit alkalmazzák a külső tőkebefektetések ösztönzése érdekében, kevés anyagi, társadalmi vagy kulturális előnnyel a helyi közösség számára. Egy dolog mondható, ami mást jelent; az igeidők eltolódnak, a történelem átalakul.
Ezt tovább hangsúlyozza a művész véletlenszerű hang- és vizuális mintázatainak használata. A Pucaí (2024-25) című falra akasztott rajzok sorozata a névadó ír mitológiai alak alakváltó jellegéről szól. Tuomey audiovizuális műve, az An explanation (2025) a hang és a kultúra genealógiáját kísérli meg részletezni, de önszerkesztő szoftvere révén szét is bontja önmagát, folyamatosan átrendezve azokat a narratívákat, amelyek megkérdőjelezik saját hitelességét és tulajdonjogát. Az epizódok a Stack (2024-25) kéményszoborból származnak, összeolvasztva a testet az építészettel, csak egy olyan hangot hagyva maga után, amely egyszerre határozottan ír és nem ír. Ez a hang látszólag nem ismeri saját eredetét, és nehezen tud beszélni.
Tuomey látszólag Frederic Jameson azon felhívását követi, hogy „mindig historizáljon” azáltal, hogy megingatja a bomlás feltételezett „természetességét”, és ehelyett azt vizsgálja, hogyan kontrollálható és hangszerelhető a „bomlás” – kulturális, gazdasági, térbeli, nyelvi stb. – . Tuomey erre számos módon utal, Stack testének pontos méretei szerinti megalkotásától kezdve a megnyitó estjén koreografált mozdulataiig, amelyek magukban foglalták a közönség összehangolt mozgásának vezénylését a galéria terében.
Összességében Tuomey kiállítása konceptuálisan foglalkozik a kísértetekkel, és azzal, hogy mi marad, ha mindent elveszünk. Az ír kulturális emlékezettel és a tulajdonnal kapcsolatos tartós szorongásainkkal, valamint a hiteles személyiség fogalmával játszik. A mű arra a gondolatra reagál, hogy a romantikus Írország – amelyet nemi ábrázolásaiban elképzel – halott, de nem tűnt el. Ehelyett Tuomey meglátogathat minket zsugorodó tereinkben – dobozokban, átalakított pincékben, kéményekben – mindenféle formájában, néha a közös nyelvünkön szólalva, néha pedig némán.
Dr. El Reid-Buckley kutató, író és kreatív facilitátor Limerick városából.
