Galway Művészeti Központ
10. február 30. - március 2024
Az ő ideje alatt is rövid élettartammal Laura Buckley sajátos munkacsoportot dolgozott ki, amely gyorsan nemzetközi elismerésre tett szert. Hazájában azonban továbbra is kevéssé ismert, mivel Írországban mindössze egyetlen önálló bemutatója volt: 2010-ben a „Waterlilies” anyja tankállomásán. Az Eamonn Maxwell által gondozott „Fényes festés” ekkor kettős feladatot tűzött ki maga elé: tisztelgés a művésznő előtt – a megnyitó egybeesett a 47. születésnapjával – és úgymond hazahozta munkáját. A kiállítás Buckley négy szoborvetítését és kilenc bekeretezett digitális nyomatát tartalmazza.
Az első emeleti galériába lépve még a nyüzsgő nyitás estéjén is magával ragadta a látogatót a vetítések vizuális mozgása és az elektronikus hangzásvilág. A hatás még erősebb egy csendes napon, amikor a vetítési elrendezéseket vizsgálva az Andy Spence által komponált hangrétegek egyszerre elégikusak és feszültek. 2014-ben a Bomb Magazine-nak adott interjújában Buckley megemlítette annak fontosságát, hogy megmutassa műalkotásai technikai berendezését, hogy „a technológiát személyesebbé és kézzel készítetté tegye”.1 És munkája vonzerejének része, hogy egyszerre elkápráztatják a hatások és izgatják a folyamatok.
Mind a három galériatérben van egy vetítés, mindegyik saját kialakítással. Ban ben The Magic Know How, a kivetítő oldalra lett rögzítve, félúton a jobb oldali fal felé. A hátsó falon a vetített kép szépen keretezve kilenc, függőlegesen elhelyezett háromszög alakú prizma. Arcuk felváltva sima nyír rétegelt lemezből és tükörből készült. A film talán a legelvontabb itt bemutatott; villódzó rácsszerű színelrendezés, nem úgy, mint a TV képernyő tesztmintája időnként, feszült állapotban van, és egyidejűleg megtörik a tükrözött felületek egyenes, hosszú csíkok elrendezéseként a szomszédos falon. Ez a feszültség az állandó elektronikus drónnal kombinálva a nézőben felfüggesztett önérzetet vált ki.
Az előszoba felállítása újrahasznosítja a szögletes vetítést egy váltakozó rétegelt lemezből és tükrös felületekből álló szerkezetre, de a padlóról egy nagy, kúpos vetítési terület közepén lévő legyező alakjára. A képek néha absztraktak, máskor pedig egy medence, esetleg egy akvárium kék csempéiként ismerhetők fel, amelyek a víz mozgásától hullámzanak. A legyezőszerű forma háromdimenziós sugaraival megzavarja a képet, míg tükrözött felületei a fényt és a mozgást a falakon, a mennyezeten és a padlón statikus, torz, háromszög alakú töredékekre oszlatják. A torzításuk emlékeztet arra, hogy bármilyen egyenesnek is néz ki egy fénysugár, mindig görbe golyót tud dobni, és a legfurcsább formát hozza létre.
Ennek a darabnak a címe, Vonzás/taszítás, találó jellemzése Buckley munkásságának. A nyers felvételek nagy részét alkotó házi videói intimitást sugallva vonzzák be a nézőt, hogy aztán az összeillesztési és szkennelési folyamatok, valamint a különféleképpen akadályozó, megtörő, torzító, töredező és elmozdító berendezések konfigurációja eltüntesse őket. Ez talán sehol sem több, mint a KZN földelt hatszög. A galéria középső termében a kivetítő a padlón van elhelyezve, és egy forgó Perspex hatszögletű prizmán keresztül vetül – ez visszatérő forma Buckley tágabb gyakorlatában. A film egy kertben készült képek montázsa. Látunk virágágyásokat és kerti bútorokat, és egy forgó állvánnyal játszó kis kezeket. A kamera folyamatosan mozog, a felvételek sokszor homályosak, de ki tudjuk deríteni a dolgokat. A forgó hatszög szinte vakfoltot hoz létre a vetítés közepén; átlátunk rajta, de kb. A fényvisszaverő Perspex eltolja ezt a kivont képet a szobában, és varázslámpásként kaleidoszkópos szín- és mozgástáncot hoz létre. Ez a varázslat még megrendítőbb, ha a művész filmezésének röpködő árnyékát megragadja és megtöri az egész galéria.
A jelentős kiállítás posztumusz pillanata egyes darabokat kísérteties hiányérzettel hatja át. A legegyszerűbb előrejelzésben Shield, a beolvasott színes és textúrájú képeket egy kurzor mozgatja. Azt, hogy egy filmezett számítógép képernyőjét nézzük, megerősíti, hogy időnként megpillantjuk Buckleyt, aki az íróasztalnál ül egy videokamera mellett egy állványon. Ez a kettős képernyős akadály köztünk és a művész között az adott körülmények között egészen más érzelmi reakciót vált ki; azt az érzést, hogy a képernyők már nem védhetik őt. A kiállítás olyan élénken érzékelteti a folyamatos alkotói folyamatokat, amelyek szüntelenül új módszereket találnak ki a mozgóképekkel való munkavégzéshez, hogy nem lehet elgondolkodni azon, mi jöhetett ezután.
Michaële Cutaya Galway megyében élő művészeti író.
1 Rob Sharp, Laura Buckley: Technológiai torzítás, anyaság és festői megközelítések a videóhoz, Bomba magazin, 19. november 2014. (bombmagazine.org)
