Lavit Galéria
4. szeptember 27–2025
Tematikus csoportos kiállítások mindig ambiciózus törekvés, míg egy olyan kiállítás, amely az „ír művészeti színteret” kívánja felmérni, ugyanolyan csodálatra méltó, de ijesztő vállalkozás. Egy adott időszak megragadása és reflektálása hiábavalónak tűnhet, de az ilyen kiállítások szükségesek, és fontos kritikai funkciót töltenek be. Felhívást és választ jelentenek; meghívás, jel, szünet vagy törés, amely üdvözlendő áttekintést kezdeményez a jelenlegi terepről, mielőtt a jövőbe zuhannánk. A corki Lavit Galériában Brian Mac Domhnaill kurátora által rendezett első „Új ír művészet” című kiállítás egy ilyen provokáció.
Ezen a kurátori lencsén keresztül megvizsgálhatjuk és megvitathatjuk, hogy mi minősül „újnak”, mind formailag, mind időbelileg. Idővonalat és narratívát javasolunk; a kiállítás olyan művészek alkotásait mutatja be, mint John Behan, Tom Climent, Cecilia Danell, Nuala O'Donovan, Deirdre Frost, Kaye Maahs, Samir Mahmood, Louise Neiland, Martha Quinn, Jennifer Trouton, Dominic Turner, Amna Walayat és Conor Walton, akik festményeket, szobrokat és grafikákat is készítettek.
Tom Climent absztrakt festményei a legkiemelkedőbb és legkönnyebben felismerhető kortárs ír tájképek közé tartoznak. Geometrikus, színes és szaggatott síkjait három kisméretű mű alkotja. Versek földje (2025) különösen játékos: a Crayola-szerű, félhold alakú szivárvány egymásnak csúszkál, egyszerre idézve fel Brigid mitológiai foltvarrásos köpenyét, a vándorló dombokat vagy a föld rétegeinek geológiai ábrázolásait. A mű címe tovább utal Írország felmagasztalt irodalmi történelmére, amelyet gyakran magasztalnak a domborzatunk zord fenségességével kapcsolatban. Climent palettája azonban friss szemléletet kínál, amely kerüli a nosztalgikus, mocsári szabványnak számító 40 zöld árnyalatot.
Ez az energikus kapcsolat a természettel tükröződik Cecilia Danell nagyméretű festményein. Jellegzetes svéd erdei jelenetei különösen lenyűgözőek a galéria bőséges természetes fényében. Vastag, buja, széles ecsetvonások rendeződnek a fenyőfák folyékony, lecsüngő leveleibe. A természetes formák stilizált mintái a kiemelt színekkel kombinálva pszichedelikus élményt teremtenek. Lágy eső fog esni (2023) egy intenzív pszichológiai állapotot örökít meg; a lombkoronához érő különös levélkupac a fikció birodalmát idézi meg.
A műsor küldetésének „újdonságát” Deirdre Frost médiumához való újszerű megközelítése példázza. Vörös Föld (2024) című festményén Frost a fafelület természetes erezetét manipulálja, hogy az ég hátterét, az előtérben pedig az összeomló építészet részleteit jelenítse meg. A kisebb léptékű műben szokatlan lézervágott felületet mutat be, Faoi Ghriain (2025) – egy furcsa kaleidoszkópszerű forma, amely egyszerre tartalmaz geometriai éles éleket és a lombozat virágzó örvényét.
A kurátori keretrendszer részeként az „új ír” kifejezést a lokálisizmus és a nemzeti identitás témáinak összefüggésében vizsgálja. Amna Walayat önarckép-sorozata, amelyet eredetileg az EVA International rendelt meg 2023-ban, e diskurzus árnyalataival foglalkozik a legvilágosabban. Walayat hagyományos és neoindo-perzsa technikákat alkalmaz saját személyes vizuális nyelvével és szimbolikájával együtt, hogy tükrözze kulturális hibriditását. Önarckép (Cím nélkül) (2023) Walayat önmagának egy kettős képét mutatja be. Az egyik ábrázolásán mentőmellényt, a másikon pedig öngyilkos merénylő mellényt visel. A szimbolika erőteljesen utal arra, hogyan érzékelik a muszlim testeket a nyugati világ válságaiban.
Jennifer Trouton politikailag túlfűtött olajfestményében a történelmi hagyományokat is új módon boncolgatja, Hozd le a virágokat III (2025). A cím egy viktoriánus eufemizmus a női menstruáció megindítására, és a aprólékosan kidolgozott csendélet-kompozíció kizárólag vetélést okozó virágokból készült. A munka egy másik aprólékos megnyilvánulása Nuala O'Donovan munkáiban is nyilvánvaló. Három kézzel készített porcelánszobra, amelyek talapzatokon vannak kiállítva, gondosan tanulmányozza a természetes formák mintázatait. A kézi eltérés pillanatai a... Teasel – Édenkert (2024) visszhangozzák a növény szerkezetében előforduló szerves szabálytalanságokat.
A fluktuáció és az eltérés gondolata Samir Mahmood három művében is megjelenik. Az indiai szubkontinens hagyományos miniatűrfestészetével foglalkozva Mahmood testei gyakran túlnyúlnak a stílusra jellemző határokon. A vizsga (2021) című művében egy alak lebeg egy erkély felett, miközben egy „árnyék-én” fekszik alatta, transzcendenciát sugallva. Egy homályos felhő emelkedik ki a megvilágosodott test két oldalán, és felfelé folytatódik, túl a belső kereten, vizuálisan egy angyal szárnyaira utalva. Azzal, hogy ilyen módon a margókkal foglalkozik, Mahmood felforgatja a szabványosított nyelvtant egy olyan cselekedetben, amely „queeringként” értelmezhető – a heteronormatív hatalmi kódok megkérdőjelezése vagy megzavarása.
A kiállítás élménye lehetővé teszi a művészek közötti kapcsolatok elmélyülését. Ez felerősíti a közös és állandó érdeklődési köröket, mint például a tájképfestészet vagy a portréfestészet, miközben kiemeli egyéni gyakorlataik sajátosságait is.
Sarah Long művész és író, aki Corkban él.
