ELLA DE BÚRCA SZEMLE YVONNE MCGUINESS LEGÚJABB SZÓLÓKIÁLLÍTÁSÁT A BUTLER GALÉRIÁBAN.
Belépve Yvonne-ba McGuinness kiállítása a Butler Galériában, azonnal belemerülök egy olyan világba, ahol a múlt, a jelen és a jövő különféle összeállításokat ad elő a látvány és a hang szimfóniájában. A „Próbák” címet viselő kiállítás különféle témák regionális feltárása, a színházi improvizációtól és a játéktól a politikai elkötelezettségig és az írországi változások gördülékenységéig. Ezeket a kérdéseket két új videómű tartalmazza: Zárda és a IskolaudvarMindkettő 2023-ban készült.
A hallási élmény kiemelkedő tulajdonság, amely Brian Eno ambient kompozícióira emlékeztet. A filmzene – orgonahangok, csicsergő madarak, játszó gyerekek, távoli taps és egy elfojtott, prófétáló szónok keverékével – egy másik birodalomba repíti a nézőt. A hangot rövid mantrák lyukasztják át, mindegyiket háromszor mondják el – előre sejtető kifejezések, amelyek a kontroll hiányát, a közelgő áradást és a bukást mesélik el.
Zárda egy nagyszabású magával ragadó videovetítés, amely az érzékszervekkel játszik. A szélben fújó szövet átfedő képei a káosz és a szépség érzetét keltik. Az Equinox Theatre Company (egy befogadó együttes a callani KCAT művészeti központjában) tagjai a Callan Augustinian Priory romjaiban gyűlnek össze, és felállítanak egy mise-en-scene székek és egy pódium. Ahogy közeledünk, a látvány egyre rétegesebbé válik, és azt látjuk, hogy a csoport közönségként lép fel egy elmosódott hangszóró előtt. A hangsávban a visszhang olyan erős, hogy eltakarja a narrációt. A közönség rakoncátlanná válik, sziklákat ábrázoló zászlókat lenget, és olyan mondatokat skandál, mint „Jön a víz”. Az összegyűlt előadók külön-külön elszakadnak egymástól, ki-ki a maga szellemiségét adja elő, ahogy a szónok szavának ereje feloldódik.
Iskolaudvar kontrasztos, mégis egymást kiegészítő látásmódot mutat be. Itt egy többcsatornás, különböző méretű képernyőkből álló installáció a játszó gyerekek mozgó tablóját ábrázolja. A legnagyobb képernyőn azt látjuk, hogy gyorsan „jelenetet” építenek fel botokkal, kötelekkel, műanyaggal és ponyvával. Alkotásuk középkori jelenetekre emlékeztet, katedrálisok párkányaiba vésve, a gyerekek asztalokon, székeken, létrákon szentként és prófétaként pózolnak. A darabot az egyes gyerekek közeli felvételei tarkítják a kisebb monitorokon, olyan mantrákat énekelve, mint: „Kikerült az irányítás” és „Vigyázat, le fog esni”. A fluoreszkáló színek – az élénk zöldek, rózsaszínek, kékek, sárgák és narancsok kaleidoszkópja – visszaverődnek a képernyőkről, és lenyűgöző hatást keltenek.
Bár a két videómunka különbözik egymástól, tematikus aggályai vannak. Mindkettő példabeszédszerű, az ókori Írországot visszhangozza, miközben az építkezés spirituális megközelítését és a játékkal való holisztikus kapcsolatokat sugallja. Az előérzet mindkét darabban a bibliai árvizek vagy más éghajlattal kapcsolatos katasztrófák apokaliptikus képeit idézi. Az idősebb csoport benne Zárda kísérteties, közösségi aurával rezonál, költőileg utalva az írországi egyház fogyatkozó erejére. Meglepett a fiatalabb csoport ad hoc alkotásának vallási ereje, Írország aszketikus múltjának maradványa, amely még mindig rétegekben és visszhangokban visszhangzik az új generációkon. Mindkét csoport hivatkozik a rituálé szerkezetére.
A kiállítás jelentős eleme a zöld selyemzászlók használata, amelyek mindkét videón megjelennek, miközben fizikailag is jelen vannak a kiállításon, egy nagyszabású szövetösszeállítás részeként, hozzátéve tapintható és földelő elemet. A zászlókon sziklák képei vannak különféle kompozíciókban; némelyik egyes számban lebeg a zöld háttéren, mások boltívekké, kolostorokká és oszlopokká vannak összeállítva. Az élénk zöld nemcsak az ír örökségben gyökerezik a kiállítást, hanem metaforikus zöld képernyőként is szolgál, és megfontolásokat indít az ír kultúráról, mint valami rárakható dologról. Ez a vonás különösen megrendítő a vallás és a spiritualitás témáinak vizsgálatakor, amikor a hitről alkotott elképzeléseket kutatjuk, mint a személyes identitás megalapozó erejét és keretét.
A „Próbák” egy elmélkedő utazás, amely a játék, az improvizáció, a hagyaték és az örökség varázslatos kereszteződésében található. A vágyakozás érzését foglalja magában, mintha az ír kultúra eltűnő részeit helyezné előtérbe, miközben egyidejűleg feszegeti a művészi kifejezés, értelmezés és együttműködés határait.
Ella de Búrca ír képzőművész, a SETU Wexford College of Art oktatója.
elladeburca.com
