CHRISTOPHER STEENSON INTERJÁT KÉSZÍT DANNY MCCARTHY-VAL ÉS MICK O'SHEA-VAL ÚJ KIADÁSAIK SOROZATÁKRÓL, AMELYEK A ROBERT RAUSCHENBERG REZIDENCÉBEN VALÓ RÉSZVÉTELÜK KÖZÖTT KIALAKULTAK.
Christopher Steenson: Hogyan kerültetek arra, hogy mindketten meghívást kapjanak a floridai Captiva-szigeten található Robert Rauschenberg rezidenciára?
Danny McCarthy: Egy amerikai művész, aki a Rauschenberg Residency válogatóbizottságában ült, ajánlott minket. Rezidensre nem lehet jelentkezni, mert csak meghívásos. Tudtam, hogy meghívást kapunk egy amerikai rezidensre, de amikor ez megérkezett a postaládámba, olyan volt, mint megnyerni a lottót – a feltételek olyan nagyvonalúak voltak. Valójában annyira jók voltak, hogy Mick azt hitte, hogy ez spam, és addig rakta, amíg fel nem hívtam!
Mick O'Shea: Igen, valóban, úgy gondoltam, mintha meghívtak volna egy afrikai hercegnő örökségébe.
CS: A The Quiet Club néven együtt dolgozva új albumot rögzítettetek, a 'No Meat No Bone'-t. Az albumon több szám (Dzsungel út, Waldo kunyhó, Laika Lane) a Captiva-szigeten található helyekre utal. Mennyire volt fontos a rezidencia – annak helyszíne és a megismert emberek – az új kiadás befolyásolásában?
DMc: A stúdiók akkor jöttek létre, amikor Rauschenberg a 60-as években Captiva-szigetre költözött. A környék egyik fejlesztője ingatlanokat kezdett felvásárolni a szigeten. Így hát Rauschenberg elment sok szomszédjához, és azt mondta: „Adok neked egymillió dollárt a házadért, és addig élhetsz ott, ameddig csak akarsz, vagy amíg meg nem halsz”. Így végül egy hatalmas ingatlantömb tulajdonosa lett a sziget közepén, és megakadályozta, hogy a fejlesztők ellepjék. Amikor elhunyt, fia [Christopher Rauschenberg] létrehozta a Rauschenberg Alapítványt, amely jelenleg a rezidenciákat kezeli. Az album címe valamiből származik, amit a konyhában láttunk az első éjszaka, amikor megérkeztünk. Szóval, mielőtt bármit csináltunk volna, megvolt a cím.
MO'S: A stúdió egy üres duplagarázs volt a Jungle Roadon, ahol tárva-nyithattuk a dupla ajtókat, és teljesen elmerülhettünk a vadságban. Megbeszéltük, hogy minden nap 2 órakor találkozunk, hogy együtt dolgozzunk. A számok neve a rezidencia helyeiről származik. Néhány helyen terepfelvételeket készítettünk volna. A stúdiók teljes légköre az intenzív kreativitásé volt.
DMc: Ezen az időn kívül a saját gyakorlatainkon dolgoztunk. A napok előrehaladtával más művészek jöttek, hogy meghallgatják, amit csinálunk, és mi biztattuk őket, hogy csatlakozzanak. Ezek közé tartozott Jasari X amerikai hip-hop művész, Jane Hirshfield költő, Victoria Marks táncos, Bob Tanner festő és Margaret Williams brit filmrendező. . Tehát rengeteg különálló felvételünk van ezekből az ülésekből.
CS: Mi különbözteti meg ezt a kiadványt elvileg a többi, The Quiet Club becenévvel készült alkotástól?
DMc: A munka úgy jött létre, hogy egy adott időben ebben a térben voltunk. A Csendes Klub egyik előírása, hogy ne beszéljünk arról, hogy mit fogunk csinálni, és nem beszélünk róla, miután megtettük.
CS: Milyen beszélgetések zajlottak a felvételek során?
MO'S: Minden jó beszélgetés a beszéd, a meghallgatás, a reagálás, az egyetértés és az egyet nem értés kiegyensúlyozott időszakaiból áll. Ezt próbáljuk bevinni a játékunkba. Mielőtt játszunk, normál beszélgetési módban vagyunk – nem azt beszéljük meg, hogy mit fogunk játszani, milyen hangszereken és meddig, hanem bejelentkezünk egymáshoz. Amikor játszunk, non-verbálisan folytatjuk a beszélgetést.
CS: Danny – Mi késztetett arra, hogy elkészítsd A Rauschenberg-pontszámok a rezidens időszak alatt?
DMc: Amikor a hatalmas stúdiókban bemutatták, Matt Hall – Rauschenberg főtechnikusa és asszisztense – rámutatott néhány nagy asztalra, amelyeket kifejezetten Rauschenberg számára készített. Az asztalokat Stanley késekkel karcolták, festékek és tinták szennyezték. Az asztalok egyes részei nagyon szépek voltak. Lefényképeztem az engem inspiráló részeket, és nagy formátumú nyomatokat készítettem belőlük valami harminc éves, kézzel készített papírra, amelyet Rauschenberg hagyott hátra. A cím, A Rauschenberg-pontszámok, mindkettő a Rauschenberg által az asztalon lévő jelekre és a grafikai kottára vonatkozik, amelyvé ezeket a jeleket fejlesztettem.
CS: A zeneszerzők a kottát a hangok rendezésére is használják, és ez az előadók számára útmutatásként szolgál, a kotta kétértelműségei pedig az értelmezés fokozataihoz vezetnek. Hogyan A Rauschenberg-pontszámok illeszkedik a zeneszerző fogalmi előfeltevéséhez?
DMc: A partitúrák nyitottak az értelmezésre, mind vizuális objektumokként, mind zenészek vagy hangművészek által használt partitúrákként. A The Quiet Music Ensemble számára készítettem még ehhez hasonló műveket, többek között: The Dead (lapos) C tekercsek; Figyelj, hallgass még egyszer, hallgass jobban, És A nagy hallgatás (g). Érdekes módon, amikor először készítettem ezeket a nyomatokat, a stúdió falára tűztem őket vízszintes alakzatban. De amikor másnap reggel visszajöttem, mindegyik nyomatról eltávolították az egyik tűt, így most ferdén lógtak, és valóban sokkal jobban néztek ki. Matt Hall azt mondta, hogy ez Rauschenberg műve, és hajlok neki hinni. Úgy döntök, hogy a kottákat a stúdió főépületében lévő zongorán adom elő. Ez egy zongora volt, amelyen többek között John Cage, Morton Feldman és John Tudor is játszott, tehát sok történelmet hordozott. Miközben késő este egyedül készítettem a felvételeket a stúdióban, hangok tűntek fel a semmiből, és beépültek a felvételekbe. Nagyon hiszem, hogy Rauschenberg aktívan részt vett a mű létrejöttében. A helyet átitatta a szelleme.
CS: Egy olyan korszakban, amelyet az online streaming platformok uralnak, mennyire fontos, hogy ezeket a kiadásokat fizikai és hangi tárgyként is megtapasztalják?
DMc: Kiadásaink korlátozott kiadásban jelennek meg, és kifejezetten Mick tervezte és csomagolta őket, kísérő megjegyzésekkel, betétlapokkal, szövegekkel és így tovább, a zenehallgatás élményének javítása érdekében.
MO'S: Az LP/CD borító vizuális és tapintható jellege arra emlékeztet, amikor csak a borító alapján vásároltam LP-ket, és azon tűnődtem, vajon a hangzás megfelel-e a műalkotásnak. A „No Meat No Bone” fizikai csomagja egy 7”-es tok megjelenését kelti, ami nagyobb, mint a hagyományos CD-borítók; ez több teret ad a kreatívnak. A négy betéten látható kép a Captiva-ban töltött időt mutatja be. A hátsó borítón az ingatlan ikonikus épületének, a Halháznak a képe. A piros geometrikus minta, amely az elejét és a hát egy részét fedi, azokhoz a rajzokhoz kapcsolódik, amelyeket rezidensként készítettem.
CS: A Rauschenberg Alapítványnál eltöltött idő után a virginiai richmondi Black Iris Galériába mentél, ahol Stephen Vitiellóval együttműködve rögzítettél egy rögtönzött előadást. Milyen a kapcsolatod Vitiellóval?
DMc: Stephen meghívott minket előadásokra és munkáink kiállítására a Virginia Egyetemen, így végül a Black Iris Galleryben is felléptünk. Istvánt már nagyon régóta ismerem. 2006-ban találkoztam vele először, amikor a „Bend It Like Beckett” CD-t kurátoroztam az Art Trail számára. Rosszul írtam a nevét az album címére, és azóta is barátok vagyunk, ahogy Mick is.
MO'S: 2010-ben Stephen az egyik vendégünk volt, amikor a Cork-i Crawford Galleryben voltunk rezidensként, mint Strange Attractor Ireland (Anthony Kelly-vel, Irene Murphy-vel és David Stallinggal). Azóta többször is játszottunk. Mindig öröm.
CS: Hogyan viszonyulsz az együttműködéshez és az improvizációhoz más előadókkal, mint például Vitiello?
DMc: A másokkal való együttműködés és improvizáció fő megközelítése a hallás képessége. A hallgatás a gyakorlatunk lényege.
CS: Vannak új projektek a láthatáron mindkettőtök számára?
MO'S: Nem beszélünk róla.
Mick O'Shea hanggal, étellel, rajzolással és bármi mással dolgozik, ami csak a kezébe kerül. Danny McCarthy az előadóművészet és a hangművészet úttörője Írországban. Christopher Steenson dublini hangművész. A „No Meat No Bone”, a „The Rauschenberg Scores” és a „Black Iris” a Farpoint Recordings gondozásában jelent meg. farpointrecordings.com
Image Credits
Danny McCarthy, Meghallgatandó kép bekötött szemmel, 2016-2017; a művész jóvoltából.
A Quiet Club felvétele Jasari X-szel, miközben a Robert Rauschenberg Alapítványnál tartózkodott, Captva Island, Florida; kép a művészek jóvoltából.
Danny McCarthy, az egyik A Rauschenberg-pontszámok, fotónyomat antik papírra; a művész jóvoltából
