THOMAS POOL INTERJÚT A TETTUÓMŰVÉSZ AGNE HURT.
Thomas Pool: Fel tudná vázolni a kreatív hátterét, inspirációját és szellemiségét tetoválóművészként?
Hurt Ágne: Édesapám mindig is festészettel foglalkozott, édesanyja, a nagymamám is; mindenféle művészettel és kézművességgel foglalkoztak. Biztos vagyok benne, hogy művészi természetemet a családom innentől kaptam. Sok éven át művészeti iskolába jártam Litvániában. Amikor Dublinba kerültem, elvégeztem egy PLC tanfolyamot és néhány évet az egyetemen is, de nem fejeztem be – utáltam a tanfolyamot és a tanítási stílust. Nagyon inspirálatlan voltam, és ez megkérdőjelezte, hogy ez az én utam.
A művészetem és általában a művészet ihlete velem együtt változik. Hiszem, hogy soha nem hagyom abba a növekedést, a fejlődést, az újrafeltalálást és az új dolgok felfedezését az életemben, amelyek hatással vannak a belső világomra, amelyek abban a környezetben nyilvánulnak meg, amelyet létrehozok, gondozok és körülveszek magam. A művészet maga az önkifejezés és a világgal való kommunikáció eszköze, ezért nagyon személyes – a tetoválást is beleértve. Úgy gondolom, hogy én és azok az emberek, akik „megértik”, valamennyire ugyanazt a frekvenciát osztjuk meg, akár csak egy pillanatra is. Az univerzum néhány órára keresztezi útjainkat, és egy téren osztoznak.
TP: A „vászon” egy másik személy teste. Valószínűleg többen látják minden nap az Ön munkáját, mint egy galéria falán lógó műalkotást, de a testek, és így a tetoválások is maradandóak. Befolyásolja ez azt, ahogyan művészként közelíti meg munkáját?
AH: Hogy őszinte legyek, teljesen ellentétes elképzelésem van a tetoválásról. Van egy mondás: "a fájdalom átmeneti, a tetoválás örökkévaló". Az a személy, aki tetoválást készít, a sírjába viszi. Manapság, ha nagyon akarod, le lehet lézerezni, de az ötlet még mindig ott van. A technológia feltalálása előtt a tetoválások sokkal szándékosabbak voltak. A tetoválás gyakran egy áthaladás rítusát jelenti az ember életében. Egyes kultúrákban becsületjelként viselik; másokban pusztán esztétikai célokat szolgálnak. Azt hiszem, az én megközelítésem mindegyik kombinációja, kortárs lencsén keresztül nézve. Ezenkívül a tetoválás teljesen mást jelenthet minden egyes személy számára, aki készíti, tehát relatív. Szerintem az együttműködési szándék a fontos.
TP: Mi a legnagyobb kihívást jelentő darab, amit eddig készített?
A kihívás kulcsfontosságú hajtóerő, ha egy művész fejlődni akar. Sok olyan darabot elkészítettem, amelyekről azt hittem, hogy pillanatnyilag kihívást jelentenek, de kiderült, hogy a képességeimhez képest teljesen megfelelnek. Az emberek sokkal képességesebbek, mint azt elhitetik velünk.
TP: A hagyományos vizuális művészeti gyakorlatokkal ellentétben a tetoválóművészek általában nem jogosultak finanszírozásra olyan szervezetektől, mint a Művészeti Tanács. Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a fenntartható jövedelem és az izgalmas, eredeti alkotások között?
AH: Nagyon szerencsés vagyok, mert többnyire olyan darabokat tetoválok, amelyektől igazán izgatott vagyok. Emellett számomra nem a tetoválás az egyetlen kiút a kreativitásomhoz. Igaz, hogy a tetoválás fizeti a számláimat, amiért túl hálás vagyok, de pólókat és printeket is készítek, amiből én is keresek egy kicsit. Már sok éve önálló vállalkozóként dolgozom, és bízom abban, hogy képes vagyok eltartani magam kreatív munkáimmal.
TP: Vannak olyan konkrét projektek, amelyekre a közeljövőben vár?
AH: Semmi konkrétat, de mindig szeretek tetoválásokat és fedőket készíteni, mivel ez új kezdetet ad az embereknek. Az az öröm, amit attól kapnak, ha valamit eltitkolnak, amihez már nem társulnak, az más.
Agne Hurt tetoválóművész Dublinban él.
